Jávorkút 2016 Kórustábor

Énekkari táborozás 

Tiszaújvárosi Református Énekkar
Kórustáborban volt ismét Jávorkúton

2016 július 2 és 4. közt


 A Tiszaújvárosi Református Énekkar ez év júliusában három napos énekkari táborozáson vett részt a Bükk fennsíkon található Jávorkúton.

2.Jávorkút_csopl6A táborozás számunkra azt jelenti, hogy a Kórus elvonul egy csendes félreeső lehetőleg szép természeti környezetben található helyre, és ott napi több órás gyakorlást beütemezve rákészülünk egy előttünk álló nagyobb feladatra. Ez sokkal nagyobb hatékonyságot tesz lehetővé, mint amit a heti két órányi próba megenged.

Csoportunk Jávorkúton

Csoportunk Jávorkúton

A fenti megállapítást a gyakorlat is alátámasztja, hisz eddig is meglehetősen nagy rendszerességgel szerveztünk ilyen felkészülési tábort.

2009-ben és 2010-ben Alsóbereckiben és Felsőbereckiben,
2011-ben Rókabércen,
2012-ben Jávorkúton,
2013-ban a Szilágyságban lévő Sólyomkőváron táboroztunk.  (Abumokat lásd itt.)

Az idei felkészülésünk fókuszába a Zene Világnapja került, mely 2016 október 2.-án a Derkovits Gyula Művelődési Központtal közös szervezésben kerül lebonyolításra vendég zenekar és vendég kórus közreműködésével.

Szalonnasütés

Szalonnasütés

Álszentség lenne azt állítani, hogy az itt eltöltött idő minden percét szigorú Karnagy Asszonyunk uralta volna. Élveztük a környezet nyújtotta szépségeket, a Vendégfogadó által nyújtott gasztronómiai élményeket, szalonnát sütöttünk nagyon jó hangulatban köszönhetően nem utolsó sorban a magunkkal vitt nem teljesen alkoholmentes italoknak.

3.Bélapátfalva16

Csoportunk meglátogatta a pálos kolostorromot

A baráti alkalmi sétákon túlmenően kirándultunk Bükkszentkeresztre, a szentléleki pálos kolostorromhoz, és a bélapátfalvai Ciszterci Apátsághoz.

3.Bélapátfalva-Szutortol1800Mindkét helyen a hely szelleméhez méltó kórusművek eléneklésével örvendeztettük meg az ott tartózkodó turistákat.

Ebéd Tiszacsegén

Ebéd Tiszacsegén

Hazafelé jövet a Tiszacsegei Halászcsárdában egy halászlé elfogyasztása mellett tettük túl magunkat azon a szomorú érzésen, hogy négy hétig nem találkozunk!  ( VAKÁCIÓÓÓ!)

Őszintén remélem hogy ezek a szép élmények lehetővé teszik a táborozás másik fő céljának elérését, nevezetesen az eddig is példamutatóan jó közösségi és baráti szellem fenntartását és további erősítését.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványnak a támogatását, amely nagyban megkönnyítette táborozásunk lebonyolítását.

Szutor István
az énekkar elnöke

 Képalbumok 

2016 Jávorkút
Bélapátfalva
Bükkszentkereszt

 Tiszacsege

 

Korábbi kórustáborokról további  Képalbumok    (Foto:Tolnai)

A bejegyzés kategóriája: 2016, hírek, Jávorkút, kirándulások, kórustáboor, kórustalálkozó
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.