Tiszaújvárosi Református Énekkar

A tiszaujvárosi református kórus

A tiszaujvárosi református kórus

 

Vegyes-kórusunk, a Tiszaújvárosi Református Énekkar 2001 év elején alakult meg, lelkészünk Varga István felkérésére, az Erdélyből áttelepült Birtalan–házaspár vezetésével.

Az énekkarunk 30 fős létszáma nagyrészt a tiszaszerderkényi és a tiszaújvárosi református gyülekezet tagjaiból áll, de nyitott más helységekben élő, vagy más vallású tagok irányában is. A megalakulásunk óta eltelt 15 év alatt megtanult művek elérik a százas nagyságrendet.

Hasonló mértékű a fellépéseink száma is, melyekkel városukban és környékén, nagyobb városaink gyülekezetei előtt, Miskolcon, Sárospatakon, több alkalommal fővárosunkban Budapesten, külhonban pedig Székelyföld, Szilágyság és Kalotaszeg kies vidékein szolgáltunk több alkalommal az elmúlt évek folyamán.

Birtalan_tanár_úr11Repertoárunkat zömében a különféle református énekfeldolgozások alkotják, melyek között nagy számmal szerepelnek Birtalan József régebbi, és legújabb művei, énekfeldolgozásai is, aki nemcsak zeneszerzőként, hanem szólamvezetőként és énekesként is nagyban segíti a kórusunkat.

Életművének, és sok évtizedes zenei munkásságának elismeréseként 2011-ben  a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Kórusunk 2006-tól egyesületi formában működik, ami lehetővé teszi, hogy különböző pályázatokon elnyert anyagi támogatásokkal folyamatosan működőképesek maradhassunk.

TRK_oklevél_2012

Az énekkarunknak 2012. augusztus 20.-án Tiszaújváros Önkormányzata a „Lorántffy Zsuzsanna Emlékplakett” kitüntetést adományozta.

 

1.Birtalan_Judit12

Birtalan Judit

Karnagyuk, Birtalan Judit pedig ez alkalommal „Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt” állami kitüntetésben részesült. Nemrég ünnepeltük meg egy nagyszabású hangversennyel a 15 éves fennállásunkat, Fogadják szeretettel előadásunkat, mint ahogyan mi is készültünk erre az alkalomra.

                                            Birtalan Judit vezényli a kórust

Birtalan Judit vezényli a kórust a 2015-ös Jubileumi Emlékhangversenyen
Szolgálat a bagosi ref.templomban

Szolgálat a bagosi ref.templomban

A Tiszaújvárosi Református Énekkar a 2016-os szovátai  kórusfesztiválon elért Aranydiplomát ért el. Ennek  emlékére az énekkar  új zászlót kapott, amelyet 2016.szeptember 4.-én szenteltek fel a tiszaújvárosi a református templomban.
Lásd még itt is.

 

A Kórus az új zászlóval a templom udvarán

A Kórus az új zászlóval a templom udvarán

 

A bejegyzés kategóriája: 2012, Birtalan József, Birtalan Judit, Fogarassy Judit, fotók, hírek, Jeleseink, kitüntetés, kóruskép, Tiszaujváros
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.