Zene Világnapja emlékkoncert 2023

A Tiszaújvárosi Református Énekkar a ZENE VILÁGNAPJA alkalmából hangversenyt adott
2023.október 8.-án Tiszaújvárosban

Birtalan Judit:

  1. okt.8.-án vagyunk,amikor a TISZAÚJVÁROSI REFORMÁTUS ÉNEKKAR
    rendkívüli hangversenyt tart a ZENE VILÁGNAPJA alkalmából.

MIÉRT RENDKÍVÜLI?

  • Először is azért,mert a koncert helyszíne a tiszaújvárosi REF. TEMPLOM, szólistája SZTAHURA ÁGNES ANGELIKA orgonaművész.
  • Másodszor – és ez most a kórus műsorának különlegessége: az egyházi művek mellett
    világi kórusműveket is megszólaltat a 16.sz.-tól a kortárs zeneszerzők műveiből.

Egy 23 éves kemény munka után jelentős,de végül is fájdalmas csúcsponthoz
érkeztünk, amikoris alapító karnagyunk,BIRTALAN JUDIT, szakszerű, szakértői nevelő munkával,összességében 63 éves karnagyi munkája célhoz ért: a magyarországi
munkáját figyelembe véve,a jól végzett szakmai felkészültsége révén 2001-től
2023 őszéig, a semmiből értékes, zeneileg és művészileg csodálatos közösséget
hozott létre,amely EGYÜTTES számos anyaországi és külföldi alkalommal bizonyította
a tiszaújvárosi ref. Egyház és TISZAÚJVÁROS hírnevére és dicsőségére irányuló
rendkí vül értékes énekkari munkáját ( Budapest, Miskolc, Budakeszi, SZIGETSZENTMIKLÓS, Kolozsvár, Marosvásárhely,,Zilah, SZILÁGYBAGOS Kalotaszentkirály,stb.+ nagyon sok környékbeli település, a hazai ref. ünnepek és a DERKOVITS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT számos kiszolgálása).

Egyszóval gyönyörű tevékenység, a közös éneklés által létrejött barátság,fegyelem,
tisztelet és nem utolsó sorban az ÚRISTEN iránti ragaszkodás és áédásos alázatosság..

Utolsó koncertünk zárószáma is erre biztat:”LÉGY HÍV MINDHALÁLIG!”

Örök emlék marad számunkra BIRTALAN JÓZSEF,”házi zeneszerzőnk”,tanácsadónk és a basszus szólam irányítása és a nekik bemutatott példaadása. Istennek köszönjük
az irántunk tanúsított segítséget, valamint a ref.egyházunktól számunkra biztosított
lehetőséget a kóruspróbákra.
Végül is köszönjük TOLNAI GYURINAK,hogy elvállalta a kórus honlapjának a vezetőségét becsületesen és rendszeresen,amely munkájáért nemcsak köszönetet, hanem ISTEN által megáldott dicséretet is érdemel.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN, GYURIKÁM!

-Birtalan Judit karnagy.

20 éves a Tiszaújvárosi Református Énekkar

Emlékkoncert a Koronavírus áldozatainak emlékére

 

Az egyesített kórus utolsó fellépése 2018-ban, ahol még Cseterki Enikő is szerepelt.

Az egyesített kórus utolsó fellépése 2018-ban, ahol még Cseterki Enikő is szerepelt.

A koronavírus-járvány városunk lakóin túlmenően, a Tiszaújvárosi Református Énekkart is súlyosan érintette. Tizenöt hónapra fel kellett függeszteni működésünket, ami a tervezett városi koncertek, és egy külföldi kiszállás elmaradását is eredményezte.

Több tagunk is megfertőződött, néhányuknak nehéz próbatétel volt a betegség átvészelése. Egy énekesünk kilenc hónap elteltével még ma is küzd a posztcovid tünetekkel. A legnagyobb csapást azonban Cseterki Enikő váratlan halála mérte ránk. Enikő kórusunk alapító tagja, sokáig az alt szólam vezetője volt.

Cseterki Enikő

Cseterki Enikő

Erdélyi származása révén nagyon szoros baráti kapcsolatot ápolt a szintén onnan áttelepült Birtalan házaspárral. Pedagógus múltja okán sokan ismerték, szerették és tisztelték városunkban, például fiaim is szeretettel emlékeznek vissza nagyra becsült tanítónőjükre. Fáradhatatlan aktivitását, kommunikációs és szervezőkészségét a kórus is hasznosíthatta.

Egyesületünk vezetőségi tagja volt, és erdélyi egyházi kapcsolatai révén Ő volt a fő szervezője erdélyi kiszállásainknak. (Szilágybagos, Kalotaszentkirály, Zilah, Koltó és Szováta). Gyászunkat a Mezőkeresztesi Kamarakórus közössége is mélyen átélte és osztotta, hiszen hosszú éveken keresztül szolgálta az ottani énekkart is. Birtalan Judittal együtt vállalta a próbákhoz, és fellépésekhez szükséges utazások fáradalmait.

Enikő temetésén született közös döntés arról, hogy az Ő, és a városainkban elhunyt áldozatok emlékére kórushangversenyt rendezünk a tiszaújvárosi református templomban. A temetési alapigéhez igazodva Enikő két kedvenc dicséretét Birtalan Judit több szólamra feldolgozta, és ezeket mindkét kórus betanulta. Repertoárunkból további öt dicsőítő, és vigasztaló éneket és zsoltárt kiválasztva állt össze műsorunk. Ezeket egészítette ki Fekete Béla rövid megemlékezése, és Éles Mihály szavalata, aki Juhász Gyula megrendítően szép versét a Testamentomot adta elő. A műsort Birtalan Judit és dr. Varga István méltatása zárta.

Mi, ezen egyesített óriási kórus résztvevői belülről úgy éreztük, hogy átéléssel, összeszedetten és méltósággal tudtuk a gyász és vigasztalás érzését a résztvevők felé közvetíteni. Ezt a hangversenyt követő meghatott vélemények alá is támasztották. Csillagász vénámat felhasználva a református énekeskönyv 422. dicséret 5. versszakának parafrázisával kívánok vigasztalódást minden érintett számára: „Csillagvilágokat elhagyva már, elfáradt lelkük is hazatalált!”

Szutor István
az énekkar elnöke

 

Megjelent a Tiszaújváros.hu-n
Lásd még:    Cseterki Enikő társunk búcsúztatása – Fekete Béla beszéde

Cseterki Enikő társunk búcsúztatása

 A Tiszaújvárosi Református Énekkar, és a Mezőkeresztesi Kamarakórus nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm az alkalomra érkezett kedves vendégeinket. Mint ahogyan azt az előzetes híradásainkból tudhatják, a mai hangversenyünket a nemrégiben elhunyt énekkari társunk,

………………………Cseterki Enikő, és a városunkban járványban elhunytak

emlékének szenteljük, s egyben a hozzátartozóik vigasztalására ajánljuk.

Énekes társunk temetésén – és nyilván a többi elhunytak esetében is – a járványügyi előírások miatt korlátozott módon,  szűk családi  körben lehetett csak részt venni, e  miatt a szertartások sem tudtak minden szempontból a szokásos módon megvalósulni, többnyire elmaradtak a baráti vagy munkatársi megemlékezések, gesztusok. Így a mi énekkaraink sem nyilvánulhattak meg énekszóval, mint ahogyan azt a korábbiakban több temetés alkalmával megtehettük. Ezért is gondoltuk úgy, hogy ezt a hiányt ez úton pótoljuk, és ebbéli szolgálatunkat egyben felajánljuk mindazok részére, akik vesztesei voltak e nehéz járványos időszaknak.

Cseterki Enikó a kórusban

Cseterki Enikó a kórusban

Cseterki Enikőt, pedagógus lévén nyilván sokan ismerték és tisztelték a városunkban. A református énekkarunknak, ezen belül az alt szólamnak a kezdetek óta oszlopos tagja volt, és e mellett hosszú időn keresztül a Mezőkeresztesi Kamarakórust is szolgálta, vállalva  az ezzel járó hetenkénti próbákat és oda-visszautazásokat. Mindezek mellett nemcsak énekesként, hanem szervezőként is fontos feladatokat látott el az egyesületként működő kórusunkban, a helyi és a külhoni szolgálataink, kapcsolattartásaink és fellépéseink érdekében mindvégig tevékenyen és eredményesen munkálkodott. Erdélyi származása révén különösen sokat tett a külhoni református gyülekezetekkel való együttműködések  terén, megemlítve azt is, hogy tette ezt egyben szívbéli elkötelezettségéből, miután református lelkészi családból származott. A gyülekezetünk elkötelezett tagjaként rendszeresen láthattuk őt itt családtagjaival együtt az első padsorban, ahova most már csak  odagondolni tudjuk az ő mindig  kedves, barátságos, derűs lényét, mint ahogyan mindkét   énekkar is felejthetetlen tagjaként tartja meg Őt az emlékezetében. Családjukkal Erdélyből 1970-ben települtek át és költöztek városunkba, ahol mindnyájan megtalálták a helyüket, és ahol most már együtt nyugszik Ő szüleivel a Szederkényi temetőben.

A temetési szertartásán alapigeként a Jób Könyve 19. rész. 25. sora szolgált, amely így szól ; – „ Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll”. E jól ismert bibliai ige parafrázisaként szolgál a református énekeskönyvünk 421.
Dicsérete, amelyet Birtalan Judit karnagyunk, – aki Enikőhöz lélekben különösen közel állt – erre az alkalomra több szólamra feldolgozott. Ez az ének is, mely több szép református énekfeldolgozásunk között elhangzik majd itt, szolgáljon mindnyájunk számára vigasztalásul a továbbiakban ;

– „Tudom,  az én Megváltóm él, hajléka készen vár reám”

Elmondta: Fekete Béla a templomi szertartáson
Fekete Béla beszéde

Megjelent Birtalan József kórusműveinek kötete

Birtalan_Kottakv1_címlapMegjelent Birtalan József zeneszerzői munkásságát bemutató kotta-kötet

„Ha folyóvíz volnék
Válogatás Birtalan József kórusműveiből”

címmel a szerző özvegye, Birtalan Judit kezdeményezésére és a tiszaújvárosi önkormányzat támogatásával  2018-ban.

A kötet Birtalan József kórusműveinek gazdag gyüjteményét – kottáit – tartalmazza népdal- és zsoltár-feldolgozásokat, megzenésített verseket mintegy 200 oldalon.

Az előszót Tóth Guttmann Emese, a Romáiai Magyar Delosszövetség elnőke írta:

Kattns rá a nagyításhoz

Kattns rá a nagyításhoz

Nagyon megragadott a kötet címe:”HA FOLYÓVÍZ VOLNÉK–VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF KÓRUSMŰVEIBŐL.”
Ez tulajdonképpen a hitvallása is lehetne,akár a hegyek közt,akár az életben is mindig csak előre nézett,bármilyen akadály érte.: HA FOLYÓVÍZ VOLNÉK, BÁNATOT NEM TUDNÉK: HEGYEK VÖLGYEK KÖZÖTT ZENGEDEZVE JÁRNÉK.” (népdal) Arra törekedett,hogy megőrizze a magyar zenei anyanyelvet,egyedi módon ötvözve a magyar népdal szellemiségét a modern zenei nyelvezet eszközeivel.

Vallotta,amit KODÁLY ZOLTÁN 1950-ben írt:”CSAK AZ A ZENE SZÓLHAT NÉPHEZ,amely a nép saját ősi zenei hagyományából nőtt ki.Több évtizedes zeneszerzői,karnagyi,igényes és művészi munkássága hozzájárult az ÉNEKLŐ ERDÉLY megteremtéséhez.

BRÁZ GYÖRGY polgármester ajánlása:

Birtalan József országos hírű szakmai munkásságával,illetve a helyi értékteremtő közösségépítésben és településünk kulturális értékeinek gyarapításában szerzett érdemeivel Tiszaújváros lakóinak elismerését is kivívta.Önkormányzatunk Lorántffy Zsuzsanna emlékplakett kitüntetéssel rótta le háláját és képviselő-testületünk javaslatára vehette át a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet is 2011-ben.
Ez a válogatás alapvetően,Birtalan József világi és egyházi kórusműveinek állít emléket. Ám ezen keresztül megismerhetjük magát az EMBERT.Ez a gyűjtemény ugyanis tanúskodik Birtalan József igaz magyarságáról,rendíthetetlen református hitéről is.

dr.VARGA ISTVÁN lelkipásztor emlékezése:

2017. szeptember 22.-én a tiszaszederkényi református temetőben csodálatosan zengett az ének.Birtalan József karnagy urat temettük. Azokban a szép énekekben hitvallás volt,amit gyászunk és bánatunk feloldására vittünk Isten elé. Birtalan József zeneszerző egyházi műveiben is bőséggel merített népzenei kincsünk kifogyhatatlan forrásából. De a művészetén is átragyogott tiszta református hite,amivel egyházunk énekművészetét gazdagította. A temetési prédikáció textusa a 89. Zsoltár volt. Az a megható,hogy teljes egészében minden szó illett Birtalan József életére és Istenhez való viszonyára.
Emlékezés egy gyönyörű közös életre, egy kiváló,értékes emberre,Birtalan Józsefre,a férjemre. -Elmondhatom,hogy a mi Istenünk Birtalan Józsefet nemcsak különös tehetséggel,hanem szorgalommal,alkotásokban gazdag hosszú élettel(63 éves házasság) is megáldotta családja,tanítványai,kórustagjai,kórustársai,zeneszerető közönsége számára. Belőle,mint tiszta forrásból áradtak a dallamok,születtek a kórusművek,a lélekemelő harmóniák. Drága férjem közöttünk volt és közöttünk marad,hiszen a közös életünk alapkövét,a közös munka,az együtt éneklés és zenehallgatás örömét,a „zengedezve járást” hagyta ránk örökségül. Szülőfalujában a református énekkar,tiszteletük jeléül felvette a nevét:BIRTALAN JÓZSEF REFORMÁTUS ÉNEKKAR SZILÁGYBAGOS lett az új neve.

Birtalan Judit karnagy – Birtalan József özvegye szavai a kötet megjelenéséről

A kötet ajánlói mindannyian hálás szívvel gondoltak vissza nagy Mesterükre,a falú DÍSZPOLGÁRÁRA és örömmel fogadták el teljes létszámban az általam nekik ajándékozott,minden egyes tagnak átadott KÓRUSKIADVÁNYT.
-KOLOZSVÁRNAK is juttattam belőle Guttman Emese kérésére 50 példányt,,amit ő az ottani kórusoknak adott tovább,hogy használják és terjesszék Birtalan József értékes zenei hagyományát.
-KANADÁBA is kijuttattam 2 példányt,Birtalan József egykori kedves tanítványa révén,aki a torontói magyar iskola zenetanárnője.
-MAROSVÁSÁRHELYRE is ajándéloztam néhány példányt,valamint BUDAPESTRE is, mint a Zenetudományi Intézetbe.stb.

Álljon itt pélkdaként egyik Birtalan mű, ameleyet a Tisuaújvárosi Református Kórus oly gyakran előadott hangversenyein, amelyen régebben maga Birtalan József is ott énekelt a basszus szólamban.

Birtalan_Kottakv3_kotta1

A kötet megjelenése kapcsán 2018-ban szép cikk jelent meg Birtalan Józsefről
a TISZAÚJVÁROSI KRÓNIKÁBAN.

Hír a cikkről honlapunkon

Hír a cikkről honlapunkon

Megtekinthető itt:

Birtalan József emlékknap Szilágybagoson

Megemlékezés az újságban

Megemlékezés a Tiszaújvárosi Krónikában

 

Fényképek az emléknapról

Szolgálat a szilágybagosi templomban

Szolgálat a szilágybagosi templomban

 

Birtalan József kopjafája a templom előtt Szilágybagoson

Birtalan József kopjafája a templom előtt Szilágybagoson

r.Varga istván lelkipásztor megemlékezése

r.Varga istván lelkipásztor megemlékezése

 

Koszorúzás a kopjafánál

Koszorúzás a kopjafánál

 

Birtalan Judit karnagy kórustagokkal a kopjafánál

Birtalan Judit karnagy kórustagokkal a kopjafánál

 

Az egyesített énekkar közös éneke

Az egyesített énekkar közös éneke

A fotókat Papp Sándor készítette

Cikk Birtalan Józsefről a TISZAÚJVÁROSI KRÓNIKÁBAN

A TISZAÚJVÁROSI  KRÓNIKÁBAN jelent meg egy megemlékező szép cikk Birtalan Józsefről, szeretett karnagyunkról, zeneszerzőről, akinek kórusműveinek kiadása készül.

Birtalan_Józsefről_a_Tiszaujv.Krónikában_2018

 

 

Jávorkút 2018 Kórustábor

Kórustábor a Bükkben

Csoportkép Ja résztvevőkről (Foto Szutor)

Csoportkép Ja résztvevőkről
(Foto Szutor)

A Tiszaújvárosi Református Énekkar a közelmúltban – az Önkormányzat hathatós támogatásával –­ három napos táborozáson vett részt a Bükkben, konkrétan Jávorkúton. Ezt a helyszint immár harmadszor választottuk, így elmondható, hogy Alsóberecki, Felsőberecki, Rókabérc és a szilágysági Sólyomkővár után ez a legkedvesebb táborhelyünk. Az idei felkészülésünk fókuszába a Zene Világnapja került, mely 2018 szeptember 30.-án a Derkovits Gyula Művelődési Központtal közös szervezésben, kerül lebonyolításra, vendég kórus közreműködésével. Sok új darabbal, és a zenei stílusok széles spektrumával készülünk. Ezért jelent nagy segítséget egy ilyen tábor, mivel itt másfél hónap próbamennyiségét tudtuk hiányzásmentesen és folyamatosan produkálni.

A táborozás másik fő célja, az összetartás és csapatépítés is jól sikerült. A Karnagy Asszony által biztosított viszonylag szűk időkeretben jóízű beszélgetések, felhőtlen viccelődések, nagy séták, közös szalonnasütés tették tartalmassá ottlétünket.

Mivel a Panzió teljesen a mienk volt, a személyzet esti távozása után az erdő vadjait és a hangulatfényt szolgáltató szentjánosbogarak tömegét tanítgattuk népdalkincsünk legszebb dalaira. Magam részéről elhatároztam, hogy szeptemberben a szarvasokat visszahallgatom, ellenőrizve, hogy mennyi hasznosult áldozatos munkánkból az ő koncertjükön.

A felhőtlen jó hangulatot beárnyékolta házi zeneszerzőnk és jó barátunk Birtalan József hiánya, aki két éve még anekdotás jókedvével,  komoly instrukcióival, professzoros szórakozottságával, és csodálatos basszushangjával köztünk volt! Szerzeményei repertoáron tartásával áldott emlékét mindvégig megőrizzük.

A végig kiváló éttermi ellátásunkat hazafelé jövet a Garadna völgyben található pisztráng sütödében fejeltük meg, és azt követően tértünk haza, hogy néhány hét pihenő után folytassuk az előttünk álló koncertekre történő felkészülést.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Tiszaújváros Önkormányzatának nagyvonalú támogatását, amely nagyban megkönnyítette táborozásunk lebonyolítását.

   Szutor István
az énekkar elnöke

Galéria Jávorkút 2018       Galéria Jávorkút 2016   

Jávorkút 2016 beszámoló

Fotóalbumok a Kórustáborainkról

 

Beszámoló Koltó március 15.i ünnepségéről


Felemelő érzés,ha jó szívvel,szeretettel,a meghatottságtól átitatott lélekkel tudunk emlékezni egy,számunkra örökérvényű szolgálatra.

Március 15.-e ünnepe Koltón a templomban

Március 15.-e ünnepe Koltón a templomban

Ilyen volt a 2018. márc.17-18.-án tapasztalt kiszállásunk a határon túli KOLTÓ-ra kapott meghívás, ahova az ottani református egyház Vezetőségének megtisztelő, baráti felkérésére ment el a TISZAÚJVÁROSI REFORMÁTUS ÉNEKKAR.

Misztófalu

Ezen a kiszálláson alkalmunk volt meglátogatni MISZTÓTFALUT, ott élményeket gyűjteni. Megkoszorúztuk MISZTÓTFALUSI KIS MIKLÓS szobrát,majd a szép ref. templomban „énekeltünk egyet”.

Misztófalusi Kis Miklós szobra a kórus koszorújával

Misztófalusi Kis Miklós szobra a kórus koszorújával

Nagybánya

Tovább menve, Nagybánya új negyedében megtekintettük az Ásványtani Múzeumot,ahol gyönyörködhettünk a szebbnél-szebb ásványok kiállításában.

Ásványmúzeum Nagybányán

Ásványmúzeum Nagybányán

Lenyomatok

Lenyomatok

Bár az idő nem kedvezett a sétának, bejártuk és megcsodáltuk Nagybánya régi belvárosát.

Városnézés Nagybányán

Városnézés Nagybányán

Koltó

Úticélunk KOLTÓ volt,egy kizárólag magyar lakosságú település. Kényelmes panziókban határtalan vendégszeretettel fogadtak bennünket.

Koltóról mindenkinek Petőfi Sándor jut eszébe. Feleségével, Szendrey Júliával itt töltötte mézesheteit barátjának, Teleki Sándor grófnak kastélyában.

A teleki Kastély kertjében Petőfi és felesége emlékszobra áll

A teleki Kastély kertjében Petőfi és felesége emlékszobra áll

Bem tábornok mellszobra a Teleki kastély kertjében

Bem tábornok mellszobra a Teleki kastély kertjében

Koltó református temploma

Koltó református temploma

Avatott vezetéssel jártuk
be a kastélymúzeumot, melynek kertjét
Liszt Ferenc,
Teleki Sándor és
Bem apó mellszobra
is ékesíti.

.

.

Március 15.-e ünneplése
a templomban

Másnap,vasárnap délelőtt féltizenegy órakor kezdődött az aránylag kicsi, de barátságos, ünnepi díszben tündöklő református templomban az istentisztelet vendég lelkipásztor igehirdetésével.

Lukács József  igehirdetése a koltói templomban

Lukács József igehirdetése a koltói templomban

Szívhez szóló,igazi ünnepi prédikációval,a márc.15.-i forradalmi, szabadságra buzdító, bátorító, szeretetteljes gondolatokkal szólt, a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezethez LUKÁCS JÓZSEF, volt szilágynagyfalui lelkipásztor.

Figyelemmel,szinte lélegzet visszatartva szívta magába a gyülekezet a nemzeti öntudatot,a hazafias szellemre utaló szavakat az ünneplőbe öltözött komoly, magas funkciójú vendégsereg minden tagja, apraja-nagyja.

Utána következett a művészi műsor,amelyet a TISZAÚJVÁROSI REFORMÁTUS ÉNEKKAR színvonalas szolgálata indított az ünnepi hangulathoz méltó előadással.

A Tiszaújvárosi Református Kórusunk szolgálata Koltón

A Tiszaújvárosi Református Kórusunk szolgálata Koltón

Birtalan Judit karnagy intésére szívvel,lélekkel zengtek a változatos hangulatú egyházi művek,majd az iskolás gyermekek adták elő nagy szakértelemmel összeállított ünnepi műsorukat.Ezután,a különböző irányból jött magasrangú vendégek köszöntötték a komoly hozzáállással megrendezett ünnepséget.

A TELEKI-kastély,a PETŐFI.szobor meglátogatása,koszorúzása zárta az ünnepélyt.

A pazar közös ebéd,ahol még fokozódott az 1848-as forradalom és szabadságharcra utaló éneklés,méltó befejezése volt az egymásra találás,a barátságok kialakulásának.

Hálás köszönettel tartozunk a koltói református egyháznak, elsősorban ECSEDI ÁRPÁD lelkipásztornak,  önzetlen munkájáért, a színvonalas ünnepség megszervezéséért és természetesen a mi részünkre küldött megtisztelő meghívásért.

Zászlóátadás

Zászlóátadás

A TISZAÚJVÁROSI REFORMÁTUS ÉNEKKAR és a tiszaújvárosi POLGÁRMESTERI HIVATAL ajándékainak átadása mellett,köszönettel és hálával kívánunk jó találkozást az őszi,tiszaújvárosi viszontlátás alkalmával.

.

.

Búcsúzunk

Isten gazdag áldását kérve KOLTÓ összes,szeretetteljeslakójára
a TISZAÚJVÁROSI REFORMÁTUS ÉNEKKAR
és BIRTALAN JUDIT karnagy.

A fotókat Szutor István és Tolnai György készítette

Galéria        Meghívó és program

Koltó 2018 program

 

Koltó_plakát_2018_800